Zágráb ismét.

Eddig még nem ültem ekkora BMW-ben és nem is gondoltam soha, hogy egyszer betehetem a szőrös tappancsaimat egy ilyen autóba. Most meg nem elég, hogy egy 7-es modellben ülök, de még a blogomat is írogatom. Közben Marko vezet, hallgatjuk a foci EB döntőt a rádión. Minden oké. Zágrábból igyekszünk vissza Pristinába, ugyanis a hétvégét (mivel már csak hétköznap dolgozom) a horvát fővárosban töltöttem csaj ellenőrzés céljából. Egy rakás érdekes dolog történt. Lőttem pár képet nektek.Persze megint telefonnal, mert a gépet folyton a táskámban felejtem.

Slideshow alább.

A pénteki 10 órás autózás után szombaton reggel zombiként ébredtem, de rögtön nekivágtunk a városnézésnek. Az első meglepő dolog a zágrábi Gay Pride volt, amibe teljesen véletlenül csöppentünk bele. Ahogy közeledtünk a helyszínhez, egyre több lett a rendőr, ezért elkezdtem figyelni a felszerelésüket, a létszámukat. Jól körbedobozoltuk a környéket (a csaj nem értette minek megyünk körbe) és megállapítottam, hogy legalább 400 rendőr vigyáz a rendezvényre. Aztán közelebb mentünk és kiderült, hogy ez a Gay Pride és nem koncert, de nézőkkel, meg kávéházi emberekkel együtt sincsenek ötszázan a résztvevők. Az elkerített részen maximum 80 ember lehetett, köztük kb. 3-4 kihívóan öltözött, vagy inkább kihívóan viselkedő figura. A csaj szerint jóval több volt a gusztustalan ember közöttük, de számára a fehér haj is megbotránkoztatónak bizonyult. Hiába....Horvátország még nem tagja az EU-nak, nem szokták még ezt a fajta helyzetet. Ahogy elnézem az emberek annyira nem is támogatják a dolgot. Sem a toleranciát ezen a szinten, sem az EU csatlakozást. Eléggé meglepődtem, amikor a este hazatérve, lefáradva a sok gyaloglástól és nézelődéstől, a nap által teljesen kiszívva elmentünk rokonyt látogatni és szóba került az EU csatlakozás kérdése. Szerencsére a házuk nem volt messze, kb. 10 méterre. :) A horvátoknál mindig is szokás volt a rokonoknak a közelben maradni. A családok egy házban laktak korábban, ahogy mostanság látom, csak közel egymáshoz. Jót beszélgettünk, miközben persze jól kifaggattak a családi hátteremről, de erre fel voltam készülve. :) Ők is meséltek sokat, főleg az EU-ról volt szó, meg a korábbi évekről, amikor nulláról újrakezdték az életet. A háború után elég sok horvát dolgozott Németországban, ilyen-olyan gyárakban, vagy cégeknek és nagyon szerették a környéket, az ottani embereket. Szerintük az EU tönkretette a Németországot, ezért is jöttek el onnan. Nem tudom mire gondoltak, mert tolmácsolni kellett nekem és nem biztos, hogy minden átjött, amit mondani akartak. Úgy látom, hogy nem támogatják a csatlakozás ötletét. Egy dolog azonban teljesen biztos. A háború alatt az országunktól kapott segítséget soha nem fogják a horvátok elfelejteni.
Ezzel a kijelentéssel nem is nagyon tudtam mit kezdeni, mert a fegyverszállítási botrányon kívül nem nagyon tudtam más fajta támogatásról. Ők azonban mindenre emlékeznek és ezért nagyon hálásak. Aznap este jó volt ott magyarnak lenni.

Itt és most az autóban meg jó utasnak lenni. Nagyon unalmas, de kevésbé fárasztó, mint vezetni. Az EB-ről tudósító rádiót már nem tudjuk fogni, az eseményeket nem halljuk, a fene se tudja mi lesz a vége a dolognak, de szerintem a spanyolok kicsit jobbak. Huhh..asszem végre megállunk pár percre.

Valahol Szerbiában vagyunk egy számomra teljesen ismeretlen településen, de a benzinkút MOL. Szokásosan ihatatlan a kávé.
Marko rezzenéstelen arccal vezeti tovább a batmobilt. Menni kell, mert holnap reggel mindketten megbeszélésen veszünk részt. Suhanunk... kalkulálunk.

A jelenlegi számítások szerint hajnali 3 környékén érünk Pristinába. Nem valami jó hír. Ideje lesz aludni kicsit, ha már nem kell vezetnem.

Ismét megállás. Ez már teljesen sötét környék. Az autó nagyon kilóg a környezetből. Csillagos az ég, valami hegyi forrásnál állunk, vedelve a hideg friss vizet. Ennyit az alvásról. Talán egy órát tudtam pihenni. Inkább írom a blogot, Marko zenét hallgtat...valami Mili moj-ról van benne szó.

A vasárnapi program szintén városnézés volt, ami gyorsan rövid piacozásba és sörözésbe torkollott az iszonyú meleg miatt. Lőttem pár képet erről is. Magyar parasztgyereknek nagyon nem szokásos a tengeri herkentyűket nagy számban látni a piacon, ezért (piacos nénik nagy derültségére) ezeket is lefotóztam.

A zágrábi zsibin is jókat láttam, de a melegtől nem tudtunk már koncentrálni, ezért bemenekültünk a Capuciner nevű étterembe, ahol persze megint tengeri herkentyűket rendeltem zöld tésztával, meg valami világos szósszal. Nagyon fini volt. Mindezt megtoldottam négy gombóc fagyival egy közeli cukrászdában.
"Heavy is good, heavy is reliable" - Boris the blade.(Snatch)
Nos, ez a mondás fagyira nem igaz. Alig tudtam hazavergődni a cukrászdából, ezért a délután másik része nem olvasással, hanem fetrengéssel végződött.

Sajnos este már indulnom kellet vissza... most meg itt ülök a batmobilban és a blogot írogatom. Franc... marhára nem akarok visszamenni a mocsokba és büdösbe. De hát... szegény ember vízzel főz. Most ez van, ezt kell szeretni.

Ferjáncz Attila mondta valamikor, hogy ha belemegyünk az árokba, akkor tudomásul kell venni, hogy az árokban autózunk. Nos emberek, tudomásul vettem, hogy én mos Pristinában élek. 20 órát autózom 30 óra friss levegőért és civilizációért. Szar, de tudomásul van véve. Ez is egyfajta előrelépés.

Azt hittem mára befejeztem a postot, de éppen most lépünk át a koszovói határon. Egyesek szerint csak ellenörző pontokon. A szerb oldalon köszöngetünk illedelmesen miközben lassan átcsorgunk a koszovói oldalra. A diplomata rendszámos batmobil és útlevél itt lézerpajzsként üzemel, láthatatlanságot biztosít. Fel sem nézek a képernyőről. A koszovói költségvetésből fizetett szerb rendőr csak alibiből fogja meg az útleveleket és már adja is vissza. Őt aztán marhára nem érdekli, hogy ki megy és jön erre. Csorgunk tovább....a bangladesből idevezényelt ENSZ békefenntartók szakállukat pödörgetve néznek utánunk. Sem angolul, sem szerbül nem beszélnek, ahogy az ENSZ-nél ezt megszokhattuk, nekik csak a jelenlét a fontos. Suhanunk még pár száz métert....amikor váratlanul valaki az autó elé lép. Se fényvisszaverő mellény, se lámpa. A deszkából tákolt szögesdrótos terelők vészjóslóan villannak meg a vaksötétben. A lézerpajzs azonnal leválik és az útlevél is visszakékül a kezemben, ahogy gyorsan kicserélem. Kár, hogy a batmobil, nem tudja a rendszámot is cserélni. Még pár méter és a fickó a lámpák fényébe kerül. Olasz KFOR. Hogyazanyádnesirassonanevednapjánteeee!

Zsebredugott kézzel megáll terpeszben az autó előtt és hangosan mondja.
- ÉKÓ JUNIFORM CSETRI.....
A másik a sötétben írja egy füzetbe, bár nem látom jól három méterről sem. Casanova int, hogy mehetünk, mire a kocsi meglódul és csak ekkor látjuk meg a páncélozott járműveket a fák között. Csak tudnám miért nem volt rajtuk napszemüveg.....

Hubazz...ez durva volt. Nem igazán értem miért végeztetnek rendőri melót képzetlen katonákkal.

A mostani "földetérés" elég keményre sikerült. Vége a pihenésnek, a zágárbi hétvége hirtelen nagyon messzire került. Ismét Koszovóban vagyunk. Holnap reggel meetingek és biztonsági jelentések következnek.